keresés

39. Isten honnan származik?

Az anyagi világegyetem, amelyben élünk, olyan energiából áll, amely egy meghatározott szinten rezeg.  Fizikai érzékszerveinkkel ennek a spektrumnak csak az alsó tartományát érzékeljük, vagyis a fizikai, anyagi univerzumot.  A tudatunk, a tudatos elménk azonban rendelkezik azzal a képességgel, hogy önmagát annál magasabb szintekre hangolja, mint amelyet az érzékszerveinkkel érzékelünk.  A fizikai spektrum felett található az érzelmi energia szintje, felette a mentális, majd pedig az önazonosság-energia szintje.

Ahogy az anyagi világ négy szintje fölé emelkedünk, akkor érjük el a szellemi szint legalacsonyabb fokát.  Ezen a szinten nagy számú szellemi Lény él .  Közülük néhányan teremtették meg az anyagi világegyetemet, és a Föld bolygót.  Ezeknek a Lényeknek átfogóan Elohim a nevük.  Az Elohim, az Isten szó többes száma; amelyet az Ó-testamentum használ.  A szellemi lények közül néhányan a fizikai szintre jöttek le, hogy azután ismét felemelkedhessenek a szellem világába.  Ha kiegyenlítjük a karmánkat, és magunkra véve a Krisztusi tudatot megszabadulunk minden téves elképzelésünktől, azzal megvalósítjuk a Földre érkezésünk célját, és akkor mi is emelkedett Lények, emelkedett mesterek lehetünk.

Felemelkedésünk után szellemi, vagyis halhatatlan Lényekké válunk, amely azt jelenti, hogy már nem kell újra testet öltenünk a Földön.  Ekkor két lehetőségünk lesz.  Választhatjuk az egyéni fejlődésünk további folytatását annak érdekében, hogy a szellemi valóság különböző szintjeire eljutva addig fejlődjünk, amíg el nem érjük azt a legmagasabb szintet, amelyet Isteni tudatszintnek neveznek.  Jézus így mondta: „Istenek vagytok” (János 10,34), mert lehetőségünk van a teljes Isteni tudatszint elérésére.  A másik lehetőségünk pedig az, hogy átmenetileg az egyéni fejlődésünket félretéve azoknak a fejlődését segítsük, akik még nem emelkedtek fel a Földön.  Így a fel nem emelkedett lények szellemi tanítójává válhatunk.  A szellemi tanítók közül Jézus, Krisna és Buddha a legismertebbek. 

A szellemi valóság szintjein keresztül haladva érjük el a formai világ legmagasabb szintjét.  Itt találhatjuk az Anya-Fény legmagasabb frekvenciáját.  Amennyiben efölé emelkedünk, akkor jutunk el ahhoz a Lényhez, aki a formai világot teremtette.  Őt a legtöbb vallás a legfelső Istennek, vagy Teremtőnek nevezi.

A legtöbb vallás tanítása alapján a Teremtőn túl már nem létezik semmi.  Ha ez  igaz, akkor a Teremtő honnan származik?  Az igazság az, hogy a Teremtő felett van még egy szint, amelyet Mindenségnek nevezünk.  A legtöbb ember számára ez azért nem ismert, mert nincsenek rá szavak, elképzelések, de még koncepció sem az anyagi világban, amely a Mindenséget jellemezni tudná.  Valójában, ameddig a Földön vagyunk jelen, nincs lehetőségünk arra, hogy teljes mértékben megérthessük azt a tudatszintet, amelyet a Mindenség képvisel.  Ennek oka hamarosan látható.

A Mindenséget öntudattal rendelkező, intelligens Lények alkotják, akik önmagukat sem egymástól, sem Istentől nem érzékelik elkülönülve .  Tudják magukról, hogy Istenek, Isten kifejeződései, mivel a Mindenségben minden Isten kifejeződése.  A Mindenség Lényei nem tudnak maguknak elkülönült egyéniséget kialakítani, és nem tapasztalhatnak meg semmit, amely a Mindenségtől elkülönülne, hiszen azon kívül semmi sem lehet.

A Mindenség Lényeinek az a meggyőződése, hogy érdemes olyan világot teremteni, amelyben az elkülönülésre lehetőség van.  Egy egyéni lény azonban a létezése kezdetén nagyon behatárolt önazonossággal rendelkezik.  Önészlelésében gyarapodva eljuthat a Mindenség tudatszintjéig.  Ez a Lény ekkorra annak a tudatában kerül vissza a Mindenségbe, hogy megtapasztalta a létezést a Mindenségtől elkülönülve, így a Mindenséget képes még jobban értékelni.  

Az a Lény, aki azt a formai világot teremtette, amelyben mi élünk, egyszer egyike volt a Mindenség Lényeinek.  Azonban önként vállalta azt, hogy ideiglenesen önmagát a Mindenségen kívülre helyezze, és saját Lényéből, és tudatából teremtsen egy világot, amely látszólag a Mindenségtől elkülönül.  Ebben a világban létezhetnek különálló formák, olyan formák, amelyek nem az Egy Isten kifejeződéseinek tűnnek.  Létezhetnek olyan különálló lények is, akik nincsenek tudatában annak, hogy ők az Egy Isten kifejeződései.  Ezek a lények behatárolt önazonossággal és önészleléssel kezdhetik el az útjukat úgy érzékelve, hogy a forrásuktól, egymástól, és attól a világtól, amelyben élnek elkülönülve léteznek.  A tudatszintjük fokozatos egyre magasabb szintre emelésével kezdik el észlelni minden életben az egységet.  Ezután lehetőségük van arra, hogy a teljes Isteni tudatuk birtokában a Mindenségbe kerüljenek, vagy Teremtőkké válhatnak, a formai világ megteremtőivé.  Mindaddig azonban, amíg ez a lény nem éri el a teljes Isteni tudatszintet, addig a Mindenségről még nem lehet fogalma.  Nyilvánvalóan Ön is egyike a behatárolt önészleléssel, de végtelen lehetőségű fejlődéssel rendelkező lényeknek.  Az önészlelés kiteljesítése a formai világ megteremtésének a valódi célja, és egyben az élet elsődleges célja.



Az oldal utolsó módosítása: 0000-00-00 00:00:00
jezustanitasok.hu Copyright © 2010. Jézus-tanítások | Minden jog fenntartva!
Email: info@jezustanitasok.hu
Ask the Real Jesus oldal hivatalos magyar fordítása
http://www.askrealjesus.com