Krisztus igaz tanításai

Ha Jézus nem 2000 éve született volna, hanem most élne, akkor vajon az üzenete ugyanaz lenne-e, mint ami 2000 éve volt?  Gondolja, hogy ugyanazokat a kifejezéseket használná, pl. „elveszett bárányok”, vagy egyéb állattenyésztéssel, gazdálkodással kapcsolatos metaforákat? 
Gondolja, hogy ugyanazokat a gondolatokat fogalmazná meg, vagy úgy gondolja-e, hogy figyelembe venné az emberiség lényegesen tágabb világképét, amely az elmúlt 2000 év alatt kialakult? 

Valóban van egy általános, kortól független belső magja Jézus tanításainak, amely nem változik, amelyet azonban a modern kor emberéhez érdemes alakítani azért, hogy értető legyen.  Jézus éppen ezért felhasználja korunk tudományos vívmányait pl. a kvantum fizikát.  Emellett mivel a tanításainak jelentős része a tudat változására van hatással, ezért a modern pszichológiát is segítségül hívja pl. az egóról való ismereteket. 

Ezen a web felületen mindenhol olyan Jézus-tanításokat találhat, amely a modern kor emberéhez szól; nyelvezete egyszerű, hétköznapi, elgondolásai pedig napjaink tudásán alapulnak.  Elképzelhető, hogy mindez sok keresztény számára inkább New Age-nek tűnik, mint hagyományos keresztény tanításnak, de mint ahogy erről már volt máshol szó, mindez azért van, mert a hivatalos kereszténység olyan mértékben eltávolodott Jézus igazi tanításaitól, hogy teljesen elvesztette a kapcsolatot Jézus igazi belső üzenetével. 

A döntés az Öné.  Előre akar nézni, vagy hátra?  Olvassa el a hivatalos írásokat, és vegye észre, hogy Jézus saját korában is mindig előre tekintett.  Azután hagyja, hogy a „halottak temessék el a halottaikat”, Ön viszont nyissa meg az elméjét egy új napra, új tanításokra, hogy maga mögött hagyhassa a „hálóját”, és követhesse az Élő Krisztust.  Ne feledje, hogy a Szentlélek kiáramlása afelé tart, amerre meghallgatják, amely igazából azt jelenti, hogy nem az emberi elmebörtönöknek megfelelően szól majd.  Miért van ez így?  Azért, mert a Szentlélek, a Szent Szellem az a mozgató erő, amely az embereket a mentális bezártságuktól próbálja megszabadítani. 

Mit gondol, Jézus miért beszélt olyan gyakran azokról akik „vakok” és azokról, akiknek „van fülük, hogy halljanak”.  Bezárt elmével nem lehet Isten országába eljutni, mivel Isten országa egy olyan tudatállapot, amely az Ön mostani tudatállapotánál sokkal kiterjedtebb. Ma ugyanaz igaz, mint ami régen igaz volt; Jézus ma is a mentális bezártságunkra világít rá, csak éppen az internetes oldalak segítségével.  Ha mélyebb megértésre törekszik, akkor Önnek ez a web felület megadja majd az "aha-élményt", amely hozzásegíti Önt a haladáshoz a személyes útján. 

jezustanitasok.hu Copyright © 2010. Jézus-tanítások | Minden jog fenntartva!
Email: info@jezustanitasok.hu
Ask the Real Jesus oldal hivatalos magyar fordítása
http://www.askrealjesus.com