St. Germain válasza a gazdasági válsággal kapcsolatban 2011.06.28.

Néha átolvasom a gazdasági hírleveleket; egy olvasó a következő kérdéseket küldte az amerikai gazdasági rendszerrel kapcsolatban.  Gondoltam, hogy közzé teszem, talán Saint Germain is fűz hozzá magyarázatot.

Az „5 perces előrejelzés” című internetes hírlapban jelent meg a mai napon:

„Ha a kormány megszegi az ország lakosságával kötött eredeti egyezségét, és egy új szerződést léptet életbe a banki rendszerekkel kapcsolatban, amely szintén megszegi a lakossággal kötött megállapodásokat, akkor a lakosságnak továbbra is kötelessége-e teljesíteni a kormánnyal és a bankokkal szemben vállalt felelősségét?

Egy ilyen esetben az emberek felelőssé tehetőek-e azért, hogy ha a tengernyi bajjal szembeszállva ellenállnak?  Nem Jefferson írta-e azt, hogy „Ha egy kormány rombolóvá válik, akkor az ország lakosságának joga van leváltani azt a kormányt?” Ha úgy döntenénk, hogy nem fizetünk a továbbiakban ennek a rendszernek, akkor az hatékony módja lenne-e a békés ellenállásnak?  Ha pedig folytatjuk ennek a rendszernek támogatását, akkor az árulás-e a Teremtővel és a társainkkal szemben?”

St. Germain válasza, 2011.06.28.

Hadd tisztázzam legelőször is azt, hogy mi, a Felemelkedettek Serege, nem támogatunk semmilyen formájú erőszakos ellenállást.  A Halak korszak során bizonyos erőszakos ellenállás elkerülhetetlen volt az adott tömegtudat szintje miatt.  Azonban, ahogy a Vízöntő korba értünk, határozott váltás történt, és túl kell lépnetek azon a tudatszinten, amely alapján úgy tűnik, hogy az erőszakos ellenállás az egyetlen megoldás, hogy szükség van rá, hogy hasznos, sőt talán még Felülről is áldásukat adják rá.  

SOHA nincs olyan helyzet, amelyben az erőszak az egyetlen, vagy a leghatékonyabb megoldás.  Mint látjátok, nem az a lényeg, hogy valamilyen eredményre jussatok, annál sokkal fontosabb a változás bekövetkeztének a módja.  Nem az a célom, hogy bizonyos fizikai változások végbemenjenek annak érdekében, hogy az Aranykor megnyilvánulhasson, mivel tudom, hogy az Aranykor csak a tömegtudat alapvető változásán, az erőszakon alapuló tudatszinten való túllépés során manifesztálódhat.  Ezért ez a tudatszint váltás az én fő célom.  

A pénzügyi rendszerekről szólva kétség nem fér ahhoz, hogy a változások nem felülről érkeznek majd.  A politikusok és a gazdasági szakértők, akik a gazdasági válságot 2005 óta „kezelik”, már bebizonyították, hogy nem hajlandóak egy átfogó reformra.  Ehelyett a meglévő rendszert foltozgatják késleltetve ezzel az összeomlást egy-egy nappal, héttel vagy évvel.  Azt remélik, hogy elkerülhető, részben azért, mert nem ébredtek a tudatára annak az erőnek, amelyet mi úgy hívunk, hogy a termodinamika 2. főtétele, részben pedig azért, mert azt hiszik, hogy az embereket bolondnak nézhetik az idők végezetéig. A reformok két útja járható.  Az egyik esetében a rendszer a saját súlya alatt összeomlik, és többé már nem javítható.  A másik eset az, ha az emberek úgy döntenek, hogy elég volt, és jelzik az elitnek azt, hogy a továbbiakban a dolgok a régi módon már nem folytatódhatnak.   A kettő közül azonban egyik sem hoz szükségszerűen valós és konstruktív reformot akkor, ha az nem társul a gazdasági rendszer működésének szélesebb körű megértésével; annak híján ugyanis a feltörekvő hatalmi elit veszi csak át a hatalmat a meglévő elittől, amelyet azok elveszítenek.  Ez azonban valószínűleg még mélyebb gazdasági kizsákmányoláshoz vezet majd. Amit korábban Izlanddal kapcsolatban, most pedig Görögországot illetően láthattatok az az, hogy többféle kimenet lehetséges, amely azonban eddig még nem mozdult el a magasabb megértés, csak a még nagyobb harag irányába.   Mint láthatjátok, egyrészt ha a rendszer reformja az összeomlás elkerülésével történik meg, akkor arra van szükség, hogy a lakosság jelezze az elitnek azt, hogy a továbbiakban már nem hajlandóak fizetni a politikai és gazdasági elit által elkövetett hibákért, manipulációkért, és hibás irányításért, legyen az bármilyen közvetlen vagy közvetett adóteher, mint pl. az infláció.  Ha azonban mindez haraggal párosul, mint ahogy ez jelenleg Görögországban a helyzet, akkor annak hatása nem konstruktív.  Ez ugyanis a gazdasági piacokon kialakuló pánikhoz vezethet, amely végül lerombolhatja a rendszert.  Azonban, mint ahogy már említettem, mindez nagy valószínűséggel oda vezet, hogy egy új hatalmi elit veszi át az irányítást.  Valójában már néhány csoport meg is jelent, akik az eseményeket szándékosan ebbe az irányba terelve azt remélik, hogy ők vehetik át a hatalmat a meglévő elittől.   Arra van tehát szükség, hogy az emberek megértsék azt, ahogy a gazdasági rendszer működik, hogy dönthessenek úgy, hogy elveszik a gazdasági rendszer irányítását az elittől, és azokra bízzák, akikre kell, a megválasztott képviselőikre, akik elszámoltathatóak a teljes körű átláthatóság miatt.  Ahhoz azonban, hogy ez megtörténjen, ahhoz az embereknek hajlandóakká kell válniuk a felelősségvállalásra az országukért és az egyéni életükért is.   Az embereknek rá kell ébredniük arra, hogy a demokrácia hajnala óta az lett volna a feladatuk, hogy éberek legyenek, és ébren legyenek.  Egy demokratikus állam polgáraként nem lehetnek nagyrészt tudatlanok a világ működésével kapcsolatban, azt gondolva, hogy megtették az állampolgári kötelességüket azzal, hogy részt vettek a négy évenkénti választásokon.  Rá kell ébredniük arra, hogy az általuk jelölt, majd megválasztott képviselők a társadalom tömegtudatát tükrözik.  Ha pedig a társadalom nemtörődöm, akkor két fajta választott képviselőjük lehet.  Az egyik fajta ugyanolyan nemtörődöm, mint a lakosság, a másik fajta pedig olyan, aki hasznot húz a lakosság nemtörődömségéből, megelégedettségéből.   Nagyon elterjedt az a nézet, hogy úgy gondolják, hogy a demokrácia a legkönnyebb formája a kormányzásnak.  Valójában azonban egyike a legnehezebbeknek olyan értelemben, hogy az emberektől sokkal több önképzést, éberséget követel, mint bármilyen más kormányzási forma.  Annak ellenére, hogy még nem volt soha ilyen nagy mennyiségű információ elérhető, az emberek üres szórakozásokba merülnek ahelyett, hogy mindenki képezné magát legalább egy területen.   Most visszatérve a görög-, és más országok kríziséhez, nyilvánvalóvá válik az bárki számára, aki logikusan gondolkozik, hogy a gazdasági elit kapzsisága juttatta el a világot erre a kritikus pontra.  Sok ország olyan hatalmas adósságot halmozott fel, hogy a lakosság az egész élete során sem képes ennek visszafizetésére.  Nos, akkor vissza tudnák fizetni, ha az életük hátralévő részében úgy dolgoznának, mint a rabszolgák, azonban nem valószínű, hogy egy demokratikus állam állampolgára hajlandó lenne erre.   Így hát a logikus kérdés, amit fel kell tenni az az, hogy Görögország lakossága kinek tartozik, kitől vette fel az ország a hiteleket?  A következő kérdés: „kiknek tartozik a többi ország?”  Azt válaszolhatjátok: „a francia bankoknak tartoznak nagyon nagy összeggel, és ezért keresi Franciaország olyan lázasan a megoldást.”  De itt a következő kérdés: „Kik a tulajdonosai a Franciaországban működő bankoknak?  Valóban francia bankok-e azok, vagy egyszerűen nemzetközi tulajdonú bankok, amelyeknek a központja, vagy a működési területe van Franciaországban?”   Ha folytatjátok a kérdésfelvetést, és követitek a pénz útját, akkor látni fogjátok, hogy egy meglehetősen szűk gazdasági intézetek hálózatához juttok el, amelynek nincs nemzeti kötődése, amely csak a nemzetközi elithez hűséges, és amelynek a működése nincs tekintettel sem az országokra, sem az emberekre.  Az országokra csak helyszínként tekint, az embereket pedig vagy harcosként a vagy gazdasági rabszolgaként használja fel.   Miért érezné tehát kötelességének egy szabad demokratikus társadalom azt, hogy visszafizesse azt a pénzt, amivel ennek az elitnek tartozik, amely nem becsüli őket, sem a demokratikus-, sem az Istentől kapott jogaikat? Tárgyilagoson megvizsgálva láthatjátok azt, hogy az emberek azért érzik kötelességüknek a visszafizetést, mert nem akarnak a nemtörődömségükből kiemelkedni.  Az uralkodó elit azt ígérte az embereknek, hogy amennyiben rájuk bízzák az irányítást, akkor ők nyugodt, stabil életet teremtenek, legalább is ezt állították.  Más szavakkal, az emberek folytathatják az alvajárást az életük során, ahelyett, hogy egy demokratikus állam polgáraként teljesítenék a feladataikat.   Az ideális megoldás pedig az lenne, ha az emberek úgy döntenének, hogy felébrednek, és elfogadják azt, hogy felelősséggel tartoznak az országukért.  Elfogadják, hogy képezniük kell magukat ahhoz, hogy azt követelhessék, hogy olyan képviselőik legyenek, akik tisztában vannak azzal, hogy hogyan hozzanak létre egy igazságosabb, teljes mértékben átlátható gazdasági rendszert. Végül pedig az embereknek önmagukat is felelősségre vonhatónak kell tartaniuk ahhoz, hogy a képviselőiket is felelősségre vonhatónak tarthassák. Nézzünk most egy nem éppen ideális megoldást.  Ez esetben az emberek nagy része nem vállalja a felelősséget, és nem ébred fel a kényelméből, vagy a függőségéből.  Továbbra is ráhagyják az elitre azt, hogy a rendszert foltozzák, miközben a lakosság továbbra is fenntarthatja az illúzióját a stabilitással kapcsolatban egészen addig, amíg egy újabb esemény egy újabb krízissel nem fenyegeti őket.  Egy másik nem éppen ideális végkimenetel eredményeként az emberek dühükben nekimennek annak, akit odakinn ellenségnek látnak anélkül, hogy vállalnák a felelősséget saját maguk megváltoztatásáért. A jelenlegi helyzetben nagy az esély arra , hogy a legtöbb európai államban az emberek csendben támogassák a kormányaikat, amelyek nyomást gyakorolnak a görögökre annak érdekében, hogy fogadják el a szigorítási intézkedéseket az összeomlás elkerülése érdekében.  Más szavakkal a többi ország lakossága azt fogja gondolni, hogy a görögök hibáztathatóak, és azzal, hogy nyomást gyakoroltak a görögökre, ők maguk fenntarthatják a stabilitásukat, kényelmüket.  Ennek pedig az az oka, hogy nem látnak eléggé előre ahhoz, hogy lássák, hogy a krízis végig söpör majd Európán és a világon egészen addig, amíg az összes fejlett ország lakossága túl nem lesz terhelve tisztességtelen adókkal annak érdekében, hogy az elit továbbra is élvezhesse a kaviárját. Valójában nem állítanám azt, hogy a görög emberek hősök, mivel ők még kevésbé ébredtek fel, mint a többiek, és ezért is kezdődött a válság ott.  A haragjuk pedig csak egyszerűen önmaguk iránti harag, de mivel másra irányítják, ez csak azt mutatja meg, hogy mennyire nem hajlandóak felelősséget vállalni az életükért. Arra utalok, hogy egy valós változás bekövetkeztéhez minden demokratikus állam lakosságának arra az új felismerésre kellene eljutnia, hogy egyesült erővel összefogva követeljék a nemzetközi pénzügyi szervezetek szisztematikus átalakítását, amely magába foglalja ezen szervezetek által hitelezett adósság visszafizetésének megtagadását is.  Sajnos, mindez nem történik meg rövid időn belül.  Valójában ez mindaddig nem történik meg, ameddig az emberek fel nem ébrednek, már pedig úgy tűnik, hogy „önként” nem hajlandóak felébredni, csak egy totális összeomlástól való félelem eredményeként, és azáltal, amit az magával vonhat. Megjegyzem, az embereknek tudatában kell lenniük annak az alapvető dinamikának, amelynek eredményeként a világ leggazdagabb országa hatalmas mennyiségű adósságot halmozott fel.  Ez pedig abból adódott, hogy az emberek nem vállalták annak a felelősségét, hogy a kereteiken belül költekezzenek mind egyéni, mind közösségi szinten.  Ehelyett elhitték az elit azon ígéreteit, hogy élhetnek nagy lábon a kölcsönöket halmozó hazárdjátékot játszó gazdaságuk árnyékában. Eközben a nemzetközi elit pedig valójában egy világméretű piramisjátékot teremtett meg.  A probléma azonban minden piramisjátékkal az, hogy az emberek csak addig jutnak pénzhez, ameddig a piramisjáték növekszik.  Mivel azonban a bolygó mérete véges, és a lakosság 2/3a még mindig a szegénységi szint alatt él, a piramisjáték sémája kimerítette a további növekedés lehetőségeit.   A nemzetközi elit tisztában van ezzel.  Sokuk valójában már a kezdetekkor tudta ezt.  Tehát ami a világmédiában megjelenik az nem más, mint ahogy az elit manipulálni próbálja a leggazdagabb országok lakosságát, annak érdekében, hogy fogadjanak el újfajta adóterheket az adósságok visszafizetése céljából.  Valójában pedig azok, akik a piramisjáték kezdetekor jelen voltak, azok hatalmas profitra tettek szert abból, hogy azokat a pénzeket fektették be, amelyeket a semmiből teremtettek. Szükség van tehát egy olyan pénzügyi rendszer létrehozására, amely olyasmin alapul, amely valós értéket képvisel, mint ahogy ezt már kifejtettem.  A pénz- és gazdasági eszközöket csak egy dologra alapozhatjátok, az emberek érzékelésére, a felfogásukra.  

Ha a pénz olyasmin alapul, amely valós értéket képvisel, akkor annak értéke csak lassan változik, amely valós stabilitást eredményez.  Ha a pénz értéke az érzékelésen nyugszik, azon az érzékelésen, amely a jelen kommunikációs technológiája következtében azonnal változik, akkor nem lesz valós stabilitás.  Természetesen egy ilyen rendszerben nincs helye a gyors meggazdagodás sémájának, amely olyan népszerű az elit, és bizonyos mértékben az emberiség körében.  

Nincs helye tehát olyan pénzeknek, amelyet adósságból teremtettek, mert az ilyen pénz az értékét annak az elképzelésnek köszönheti, hogy azt visszafizetik.  Az adósságra alapozott pénz azonban inflációt gerjeszt, amely csökkenti az emberek munkájának értékét, és ezért elkerülhetetlenül egyre nagyobb eladósodáshoz vezet egészen addig, amikor az már olyan mértékűvé válik, hogy sem az egyén, sem az állam nem képes visszafizetni azt.  Ennek az az oka, hogy az adósság keletkezésének idején fennálló munka értéke az infláció következtében csökken az adósság visszafizetésének esedékességekor .  Csak idő kérdése, hogy mikor válik a hiány olyan mértékűvé, amely hatalmasabb az emberek munkába fektetett fizikai teljesítőképességénél, vagy a hajlandóságuknál, hogy rabszolgaként dolgozzanak.   Az ótestamentumi időkben létezett egy olyan rendszer, amellyel bizonyos időkben nullifikálták az összes adósságot.  Ennek az volt az oka, hogy már akkor ráébredtek arra, hogy a kamatra kölcsön adott pénz folytonosan növekedő adósságterhekhez vezet, amely egyszer csak megnyomorítja a társadalmat.  Arra utalok, hogy a világ már átlépte azt a küszöböt, amikor az egyetlen gyakorlati megoldás az lenne, hogy az emberek megálljt parancsoljanak, és követeljék a nemzetközi szervezetek felé irányuló teljes tartozásuk nullifikálását.  Követelniük kell ugyanakkor egy stabil monetáris rendszer kialakítását, valamint azt, hogy az államok a saját kereteiken belül éljenek, vagyis egyetlen ország se vegyen fel kölcsönt a működésének fedezésére, csak beruházásokra, mint pl. infrastruktúra fejlesztés.   Természetesen egy igazi reform azt is megkívánná, hogy az ingatlan árak lefelé igazodjanak, hogy ismét az emberek munkájának értékéhez kapcsolódjanak.  A nemzetközi uralkodó elit ugyanis évtizedekig mesterségesen manipulálta a világot egy állandóan növekvő ingatlanpiac irányába, annak érdekében, hogy az emberek egyre több pénzzel tartozzanak az elit szervezeteinek.  Ha pedig képtelenek voltak fizetni a tartozásukat, akkor az elité lett az ország ingatlanjainak java része.   Nagyon sok ember jutott ezáltal pénzhez, és sokan érzik úgy, hogy a tulajdonukban lévő legnagyobb érték az otthonuk.  Éppen ezért nem lesznek hajlandóak arra, hogy olyan változásokat támogassanak, amelyek csökkentenék a legnagyobb értékük értékét.  Így arra sem hajlanak majd, hogy feladják azt az álmukat, hogy egy nap majd ők is meggazdagodnak.  De hogyan lehetne meggazdagodni, ha az ingatlanárak sokkal gyorsabban emelkednek, mint a munkátok ellenértéke?  Nem nyilvánvaló-e, hogy el kell érkeznie egy olyan pontnak, amikor a növekedés már nem fenntartható, és a rendszer összeomlik?   Mert amikor az adósságállomány jóval túlnő a munka értékén, akkor ki lesz képes visszafizetni az adósságot? Ha az adósságot nullifikálnák, akkor számítana-e az, hogy a ház értéke csökken?  Mi a gond tehát azzal, ha az ingatlanárak arra a szintre esnek vissza, amely az emberek munkáján alapuló bérezésére épül, ahelyett, hogy olyan spekulatív reményekre épülne, amelyek szerint az árak továbbra is állandóan emelkednek? Észlelem azt, hogy sokan mondják azt, hogy amennyiben az állam csökkenti az ingatlanárakat, akkor azzal beavatkozik a szabad piaci működésbe, a kereslet-kínálat törvényébe.  Azonban csak a nagyon szűk látókörű emberek hihetik azt, hogy a jelenlegi nemzetközi gazdasági rendszer szabad piaci tevékenységeken alapul, és hogy az elmúlt két- három évtized egekbe szökő ingatlanárait a kereslet-kínálat törvényei szabályozták.  Ez ugyanis egy teljes mértékben manipulált rendszer, amely egy hazárdjátékos gazdaságra épül.  A szabad piac nem hazardírozáson alapszik, hanem azon az elgondoláson, hogy a pénztermelés olyan szolgáltatásra épüljön, amely mindenki számára nagyobb értéket teremt. Annak oka, hogy az elit miért nem akarja azt, hogy a pénz értéke, vagy az ingatlanok ára az emberek munkájának az értékéhez kötődjön az az, hogy nem tartják tiszteletben az emberek munkáját.  Számukra az ideális társadalom a középkori feudális társadalomhoz hasonlít, ahol az emberek munkájának eredendően nincsen értéke, mivel rabszolgaként dolgoznak az elitnek.  Az elit azonban természetesen nem kíván dolgozni, és nem akar szolgáltatást sem nyújtani.  A gondolkozásmódjuk szerint ők olyan emberek, akik egy különleges kategóriába tartoznak, előnyökre jogosultak.  A demokrácia arra az eszmére épül, hogy MINDEN ember egyenlő jogokkal rendelkezik, amelyet semmilyen erő a földön nem vehet el tőlük.  Az elit tagjai olyan társadalmat akarnak látni, amelyben őket olyan sajátságos előnyök illetnek meg, amelyeket tőlük nem lehet elvenni.   A rendszer megváltoztatásának első lépéseként az embereknek a média fő áramlatán túli ismeretekhez kell jutniuk, mert azt vagy a nemzetközi elit uralja, vagy ők kényszerítik azt hallgatásra.  Ez a folyamat már elkezdődött, azonban fel kell, hogy gyorsuljon annak érdekében, hogy a fő média érzékelje azt, hogy a jövőjük kulcsa NEM az elit kiszolgálásán múlik, hanem azon, hogy az emberek érdekében dolgozzanak.   Annak ellenére, hogy a médiát többnyire az elit uralja, az elit nem uralhatja teljes mértékben az emberek gondolkodását, mivel már kezdenek megnyilvánulni a rendszer gyengeségei.   Jelenleg azért uralkodhatnak ilyen jelentős mértékben, mivel az emberek még nem kérdőjelezték meg a rendszer alapjait, ami azonban változni fog, amint a rendszer tovább halad a saját súlya alatti összeomlás útján, melynek során az összeomlás szektorról szektorra terjed.  Idáig az elitnek sikerült a rendszer alapvető gyengeségeit rejtve tartani azzal, hogy a deficitet eltusolták, de közelednek ahhoz a ponthoz, ahol a rendszer már erre nem képes. Ismételten az egyetlen járható út az, ha az emberek felébrednek, és ráeszmélnek arra, hogy az életfelfogásukat milyen mértékben manipulálta az uralkodó elit, valamint ráeszmélnek arra is, hogy véget kell vetniük annak, hogy az életüket szennyezett érzékelésre alapozzák, melynek eredményeként a szenvedés elkerülhetetlen, hanem ehelyett a tiszta észlelést kell alapul választaniuk.  A tiszta észlelés elérésének érdekében természetesen számos tanítást és eszközt biztosítunk ezen a web felületen, valamint más általunk támogatott törekvések területén is már több, mint egy évszázada. Napjaink információs társadalmában az a kifogás, hogy „ nincs lehetőségünk arra, hogy tudjunk ezekről” már nem állja meg a helyét.  Az embereknek  van lehetőségük tudni a dolgokról.  Kérdés csak az, hogy hajlandóak-e élni a lehetőségeikkel?   A régi mondás szerint: „ha az emberek tudtak volna minderről, akkor jobban cselekedtek volna”.  A gond csak az, hogy nagyon sok ember szándékosan nem hajlandó tudni, mert nem akar változtatni a dolgain.  A Vízöntő korban azonban a szándékos tudatlanság a karma-teremtés leggyorsabb útja, és ezáltal a leggyorsabb útja annak is, hogy működésbe hozza a termodinamika 2 főtételét, amely lerombol minden olyan rendszert, amely az emberek szándékos tudatlansága miatt vált zárttá.   Végezetül, nem állítom azt, hogy amennyiben a meglévő rendszert támogatjátok árulást követtek el a Teremtőtökkel szemben, mivel a Teremtőtök szabad akaratot biztosított számotokra.  Ha az emberek hagyják azt, hogy az elit irányítsa az életüket, akkor az embereknek engedni kell azt, hogy megtapasztalhassák mindennek a következményeit is.   Ez azonban jelenleg a magatokkal és a társaitokkal szembeni felelősségetekről való lemondást jelenti az országotokat és a világot is bele értve.  Az embereknek az az elképzelése, hogy a jelenlegi rendszer fenntartása a feladat, vagy a közös érdek, vagy, hogy a világ csak egy mesterségesen létrehozott észlelés, amelyet hagyni kell, mint egy szappanbuborékot, hogy szétdurranjon, csak attól függ, hogy mennyi szenvedés árán lesznek hajlandóak észlelni azt, hogy a buborék kidurrant, és mikor lesznek hajlandóak felelősséget vállalni önmaguk irányításáért.  Kidurran-e a gazdasági buborék azelőtt, mielőtt az észlelésük buboréka durranna ki?- ez itt a kérdés.